Monthly Archives: október 2016

Megemlékezés névadónkról

Forrás: Zemplén Televízió

Kazinczy-hét

Idén október 24-28 között került megrendezésre névadónkról elnevezett programhetünk, mely során a diákok elmélyíthették tudásukat Kazinczy Ferenc életéből és vetélkedőkön, versenyeken vehettek részt.

Erntedank 2016

2016 szeptember 29-én iskolánk német nemzetiségi osztályai ismét megrendezték az Erntedank-szüreti hálaadást. Ez a Németországból származó hagyomány egy ősi pogány germán szokásra vezethető vissza, amikor Wotan (Odin) germán istennek a termések bemutatásával köszönték meg, hogy gondoskodott az élelemről. Ez az őszi napéjegyenlőség idején, szept. 23-a körül történt. Később a németek keresztényekké lettek és Wotan-t felváltotta Mihály arkangyal, aki a németek védőszentje is lett és az időpont áttevődött szeptember 29-re, Mihály napra. Az evangélikus templomokban az oltár mellett halmozták fel a terméseket és köszönték meg a Teremtőnek a bőséges szüretet.  Magyarországon Mihály napi vásárral, szüreti felvonulással ünneplik a betakarítást.