Monthly Archives: március 2017

Falmászás a Kalandparkban

A mai nap nagy megmérettetés volt a 3.a osztályunk számára. Sportágválasztás óra keretében a gyerekek a Sátoraljaújhelyi Kalandpark mászófalán mérettethették meg tudásukat, ügyességüket, állóképességüket.

REZITATIONSWETTBEWERB

2017. március 21-én került megrendezésre a regionális német nemzetiségi szavalóverseny elődöntője, melyen iskolánk minden német nemzetiségi osztályából versenyeztek szavalatokkal valamint prózával a tanulók. A 41 tanulóból osztályonként az első három helyezett jutott tovább a regionális versenyre, amelynek házigazdája iskolánk lesz. Felkészítő tanárok voltak: Dudás Lászlóné, Feketéné Prokop Dorottya, Tarrné Varga Erzsébet. Köszönet illeti a zsűri tagjait: Borosné Deák Beáta német tanárnőt és Szebényi Gábornét, a helyi német nemzetiségi önkormányzat elnökét. A verseny lebonyolításához az anyagi támogatást Sátoraljaújhely Város Német Nemzetiségi Önkormányzata  adta. Köszönjük!

A programot Nikolaus Lenau magyarországi német költő szobrának megkoszorúzása zárta.

Szépen magyarul, szépen emberül napok

  1. március 10-14-e között került sor iskolánkban a „Szépen magyarul, szépen emberül” elnevezésű rendezvényre.

Ennek keretében az alsó tagozatos tanulók helyesírási, szépírási és versmondó versenyeken vetélkedtek egymással.

A felső tagozatosok izgalmas csapatversenyen vettek részt, amely két részből állt:

  • Petőfi verscímek kitalálása
  • közmondások, szólások magyarázata és eljátszása

Az eredményhirdetésre a március 15-e tiszteletére rendezet ünnepély megtartása után került sor.

A diákok tiszteletüket tették és elhelyezték saját készítésű zászlóikat, virágaikat a Kossuth és Petőfi szobroknál.

STC kézilabda

2014-től játszanak iskolánk diákjai a STC kézilabda szakosztály színeiben. Az idén, 2017-ben két csapat is alakult az U7 és felmenőben folytatja az U8.  A bajnokságon rendszeresen részt vesznek és szép eredményeket érnek el. Edzőjük Hardon Csaba .

Víz világnapja

2017. március 22-én az idén is megemlékeztünk a Víz Világnapjáról.  Hosszas készülődés előzte meg az eseményt, a gyerekek már hetek óta keresték a vízzel kapcsolatos kísérleteket, saját videót készítettek, ahol a víz tulajdonságait, jelentőségét hangsúlyozták. Az iskola diákjai érdeklődéssel várták és figyelték a kiselőadásokat. A legnagyobb sikert az idén a nátrium és a víz reakciója hozta. A többéves hagyományt a jövőben is szeretnénk folytatni.

Herman Ottó természetismereti verseny I. fordulója

2017. március 14-én került megrendezésre székhely intézményünkben  az országos Herman Ottó  természetismereti verseny I. fordulója, valamennyi tagintézményünk részvételével.  A 3-4-5-6. osztályos diákok mérték össze tudásukat.