1. nap Nagyvárad-Kolozsvár

  1. május 16-án korán indultunk, mert hosszú az út Sátoraljaújhelytől Sóváradig. Mindenki izgalommal és kíváncsisággal telve nézett az utazás elébe.

Utunkat Debrecenen át Nagyvárad felé vettük.

Az osztályfőnökök még a felkészülés során felosztották az öt nap látnivalóit, a meglátogatandó helyek történetét és történelmét.

Nagyváradhoz közeledve az első tanulók ismertették a város történetét, a lakosság összetételét és a nevezetességeket, valamint a híres szülötteket. Majd megérkezésünk után ezek közül az Ady Múzeumot tekintettük meg, és megkoszorúztuk az előtte álló Ady szobrot. Bordás Dávid a költő Góg és Magóg fia vagyok én című verset is elszavalta.

Ezután rövid sétával a Bazilikához mentünk, melyet nyitva találva meg is néztünk.

Kora délután értünk Kolozsvárra. Már a buszon ismertették a diákok társaikkal a város történetét, etnikai összetételét és azokat a nevezetességeket, melyeket aztán meg is tekintettünk: Mátyás király szobrát, szülőházát  és a Szent Mihály templomot. A szobrot meg is koszorúztuk és tiszteletünk jeléül elénekeltük a Székely himnuszt.

Estére értünk Sóváradra . Az ottani diákok már vártak bennünket. Voltak, akik már ismerték egymást, de a többiek is gyorsan összebarátkoztak. Együtt látogattunk el a közeli Szovátán lévő Medve-tóhoz. Körbe sétáltuk a tavat és megmásztunk egy sóhegyet is. Másik részen megcsodáltuk a sócsipkéket és meg is kóstoltuk. Tényleg sós volt.